Főoldal
E-tanácsadás
Ügyfélkapu
Sajtószoba
Hírlevél
Kapcsolat
 
 
Ügyfélkapu
 

A befektetések hosszú éveken át tartó menedzselése komoly feladat. Ebből persze nem érdemes azt a következtetést levonni, hogy csak aki ért hozzá, annak érdemes pénzét értékpapírba fektetni. A befektetési alapokba való befektetés egyik nagy előnye az, hogy tőkénk szakemberek kezében van, és a hozamon százalékos arányban osztozik a befektető (85%) és az alapkezelő (15%). Mindemellett érdemes figyelni a különböző pénzalapok teljesítményét is, és ennek megfelelően diverzifikálni, azaz megosztani a befektetésre szánt összeget a különböző alapok között.

Ezzel kapcsolatosan két választási lehetőséget ajánlunk az Euro Alap befektetéshez kötött életbiztosítást választó ügyfeleink számára.

1.) Ha úgy gondolja, szívesen figyeli a napi gazdasági híreket, a pénzpiac történéseit, és a nagyobb hozam érdekében kész befektetését is jelentősebb odafigyeléssel kezelni, itt mindig talál majd javaslatot arra vonatkozóan, hogy mely befektetési alapokba javasoljuk helyezni pénzét az adott időpillanatban. Mivel a befektetési jegyek online, akár napi rendszerességgel is átválthatók egymás között - viszonylag alacsony költséggel -, érdemes időt szánni befektetésünk menedzselésére. A periodikus árfolyammozgások kihasználásával jelentős extra hozamot érhetünk el két, egy kötvény és egy részvényalap kombinációjával, illetve a megfelelő időben!!! történő átváltásokkal.

2.) Ha Önt nem igazán érdeklik a pénzügyi piac aktuális eseményei, nem is kívánja figyelemmel kísérni, és az alapján egy évben akár többször is áthelyezni pénzét egyik pénzalapból a másikba, itt kockázatvállalási hajlandóságának megfelelően ki tud választani egy olyan portfoliót, amelyet egy évben egyszer érdemes azért felülvizsgálni, de különösebb odafigyelést nem igényel.

Cégünk
Befektetés, megtakarítás
Hitel, finanszírozás
Hírek,Infók
Karrier
Partnereink
Kalkulátor
Online Chat Ügyfélszolgálat
 
COPYRIGHT © 2007 - HOZAMHAZ.HU
befektetés, hozam, hitel, biztosítás, megtakarítás, öngondoskodás, pénzügy, értékpapír, haszon, befektetés technika, befektetéstechnika, tanácsadás